Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GORBACSOV POLITIKÁJA KÜLFÖLDÖN.

2008.07.02

1988-ban vezette be Gorbacsov a „glasznoszty”-ot, a nyilvánosság előtt zajló közélet követelményét, amely nagyobb szabadságot biztosított a népnek, különösen a szólásszabadság területén. Ez a változás nagyon radikálisnak számított, hiszen korábban a szólásszabadság ellenőrzése, a szovjet kormányzattal szembeni kritikák elnyomása a rendszer egyik legfontosabb tartópillére volt. A sajtó ellenőrzését szinte teljesen megszüntették, sokezer politikai máskéntgondolkodó szabadult ki ekkor. Gorbacsov célja a glasznoszty bevezetésével az volt, hogy nyomást gyakorlojon az SZKP-n belüli keményvonalasokra, akik ellenezték gazdasági reformjait, és azt is várta, hogy a nyitottság és a társadalmi viták eredményeként a szovjet népesség jobban fogja támogatni reformkezdeményezéseit. Ezekkel egyidőben azonban mind magát, mind reformtörekvéseit a korábbinál sokkal nagyobb nyilvános kritikának tette ki, ezt jól példázza a Szovjetszkaja Rosszija márciusi számában megjelent levél Nyina Andrejeva tollából.[1]

1988 májusában hatályba lépett a Gazdasági társaságokról szóló törvény, amely Gorbacsov korai időszakának talán egyik legradikálisabb gazdasági változását vetítette előre. Lenin Új Gazdaságpolitikája (Новая Экономическая Политика, Novaja Ekonomicseszkaja Polityika, NEP) óta először engedélyezte törvény a magántulajdont a szolgáltatásban, kézműiparban, és a külkereskedelemben. A törvény eleinte magas adókat és személyzeti korlátozásokat tartalmazott, de ezeket később módosították, hogy növeljék a magánvállalkozói kedvet. A törvény hatálya alatt a szovjet gazdasági palettán számtalan szövetkezeti (magán-) étterem, üzlet nyitotta meg kapuit, és szokásossá vált a kisiparosok magánvállalkozása is. Megjegyzendő, hogy a Szovjetunió több tagköztársasága nem vette figyelembe a korlátozásokat. Észtországban például a magántársaságok külföldi vállalkozókkal alapíthattak közös vállalkozást. Megindult a hatalmas szovjet ipari mamutok átstrukturálása. Az Aeroflot bázisán például jónéhány független vállalkozás jött létre, amelyek megalapozták a későbbi független légitársaságokat. Az új, független üzleti vállalkozások külföldi tőkebevonási kísérleteit egyenesen bátorították.

Az SZKP 1988 júniusi, 27. pártkonferenciáján Gorbacsov a kormányzat pártirányításának csökkentését célzó reformjavaslatot tett. Új végrehajtó hatalmi ágat kezdeményezett, amelyben az államelnök fontos szerepet játszik, valamint új törvényalkotó testület felállítását készítette elő, a Népképviselők Kongresszusa (Duma) néven.[1]

1989 [szerkesztés]

1989 márciusában és áprilisában a Szovjetunió teljes területén képviselői választásokat tartottak az új Dumába. 1990. március 15-én Gorbacsovot megválasztották a Szovjetunió első új, végrehajtói hatalommal is rendelkező elnökévé, egyedüli indulóként az összes képviselői szavazatok 59%-át szerezve meg.

A Kongresszus május 25-én ült össze. Elsőként megválasztották a Duma képviselőit a Legfelsőbb Tanácsba. Az új Kongresszus azonban nehézséget is jelentett Gorbacsovnak – az üléseket élőben közvetítette a televízió, az egyszerű emberek pedig, az ott elhangzott kemény kritikai észrevételek hallatán egyre határozottabban kezdték követelni a reformok végrehajtását. A választásokban sok pártjelölt elbukott. Borisz Jelcint pedig Moszkvában képviselővé választották, Gorbacsov egyik legfőbb kritikusaként tért vissza a politikai életbe.[1]

az 1989-es év további részét az egyre súlyosbodó nemzetiségi kérdések valamint a keleti blokk drámai összeomlása határozták meg. Annak ellenére, hogy a nemzetközi kapcsolatokban soha nem látott eredmények születtek; hogy a Szovjetunió 1989 januárjában befejezte kivonulását Afganisztánból, és hogy a szovjet-amerikai tárgyalások jó ütemben folytatódtak George H. W. Bush és Gorbacsov között, a hazai reformfolyamat a reformisták és a konzervatívok vitájának csapdájában vergődött. Az előbbiek a reform bevezetésének tempóját kritizálták, a konzervatívok pedig annak mélységét. Gorbacsov leírja, hogy megpróbált közös platformot találni a két eltérő csoport között, de ez csak további kritikákat szült.[1] Ez az a pont a szovjet történelemben, amelytől megszűnik a reformok kérdése, és a fő problémát a nemzetiségi kérdések jelentik, amelyek végül elvezetnek a Szovjetunió összeomlásához.

November 9-én a "Német Demokratikus Köztársaság" (NDK) lakossága egy, az ország diktatórikus vezetése ellen szervezett demonstráció végén, lerombolta a Berlini falat. Minden korábbi tüntetéssel ellentétben, ahol a kommunista NDK (szovjet támogatással) katonai erővel lépett közbe, Gorbacsov úgy döntött, hogy nem avatkozik bele a német folyamatokba. Kijelentette, hogy a német egyesülés végeredményben Németország belügye.

Az "Új gondolkodás" külföldön [szerkesztés]

Gorbacsov a nemzetközi kapcsolatokban a Nyugattal való kapcsolatok normalizálását és a gazdasági kapcsolatok fejlesztését tartotta legfontosabb feladatának. Több nyugati vezetővel alakított ki kitűnő kapcsolatot, közöttük Margaret Thatcherrel, akinek megjegyzése: "Szeretem Gorbacsovot. Tudunk együttműködni." bejárta a világot; Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral, és Ronald Reagan amerikai elnökkel. 1986. október 11-én Gorbacsov–Reagan csúcstalálkozóra került sor az izlandi Reykjavíkban, ahol a középhatótávolságú nukleáris rakéták kérdését vitatták meg. A találkozó eredményeként 1987-ben aláírták a Középhatótávolságú Nukleáris Egyezményt.

Gorbacsov 1988 februárjában döntött a szovjet csapatok Afganisztánból való távozásáról. A csapatkivonás 1989-ben befejeződött, de a polgárháború folytatódott, mivel a Mudzsaheddinek tovább harcoltak a szovjet-barát Nadzsibullah-rezsim megdöntéséért. Az 1979-1989 között folyó háború eredményeként megközelítőleg 28 000 szovjet katona vesztette életét. (Lásd Afganisztáni szovjet háború)

Szintén 1988-ban jelentette be Gorbacsov, hogy a Szovjetunió szakít a Brezsnyev-doktrínával, és lehetővé teszi a keleti blokk országainak, hogy saját belügyeiket meghatározzák. Gorbacsovnak ez a külpolitikai döntése bizonyult a legmesszebb mutató változtatásnak. Moszkva szakítása a Brezsnyev-doktrínával oda vezetett, hogy Kelet-Európa számos forradalmat élt meg, amelyek eredményeképpen a kommunizmus végleg összeomlott. Románia kivételével a szovjet rezsimek elleni felkelések mind békés természetűek voltak.

A szovjet hegemónia lazulása Kelet-Európában szükségszerűen elvezetett a hidegháború befejeződéséhez; ez az eredmény Gorbacsovnak a Nobel-békedíjat eredményezte, amelyet 1990. október 15-én adtak át neki. [4]

(…a szócikk további része lefordítandó…)

Vallási kötődése [szerkesztés]

Bár gyermekként megkeresztelték az Orosz Ortodox Egyház szertartásában, Gorbacsov ateistának vallja magát, azonban mások vallását, vallásosságát tiszteletben tartja. A Szovjetunióban jelentős szerepe volt egyes, vallásszabadsággal kapcsolatos törvények előkészítésében.

Naevus flammeus [szerkesztés]

Gorbacsov korunk legismertebb figurája, akinek látható naevus flammeus-a, tűzfoltja van. A homlokán látható anyajegye mind kritikusai, mind a karikaturisták részére folyamatosan témát biztosított.

Lásd még [szerkesztés]

Jegyzetek [szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g Gorbachev, M. S., Memoirs, 1996 (London: Bantam Books)
  2. ^ a b c English, R., D, Russia and the Idea of the West: Gorbachev, Intellectuals and the End of the Cold War, 2000 (Columbia University Press)
  3. ^ Matlock, J. F. Jr., Reagan and Gorbachev: How the Cold War Ended, 2004
  4. ^ Guide to Nobel Prize

Külső hivatkozások [szerkesztés]

Commons
A Wikimedia Commons tartalmaz Mihail Szergejevics Gorbacsov témájú médiaállományokat.

Források [szerkesztés]

Saját írásai [szerkesztés]

  • Mihail Gorbacsov, Perestroika: New Thinking for Our Country and the World, Perennial Library, Harper & Row, 1988, ISBN 0-06-091528-5
  • Mihail Gorbacsov, Memoirs, Doubleday, 1996, ISBN 0-38-548019-9
  • Mihail Gorbacsov Moral Lesson of the Twentieth Century with Daisaku Ikeda (2005)

Más szerzők [szerkesztés]

  • Anders Aslund, Gorbachev's Struggle for Economic Reform Cornell University Press, 1991
  • Archie Brown, The Gorbachev Factor, Oxford University Press, 1997, ISBN 0-19-288052-7
  • Marshall Goldman, What Went Wrong with Perestroika? W.W. Norton, 1992
  • Jack Matlock. Reagan and Gorbachev: How the Cold War Ended (2004)
  • Jack Matlock. Autopsy on an Empire: The American Ambassador's Account of the Collapse of the Soviet Union (1995)
  • Robert Strayer; Why Did the Soviet Union Collapse?Understanding Historical Change M. E. Sharpe. 1998
Flag of the Soviet Union A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökei
Petrovszkij | Kalinyin | Svernyik | Vorosilov | Brezsnyev | Mikojan | Podgornij | Brezsnyev | Kuznyecov (ügyvezető) | Andropov | Kuznyecov (ügyvezető) | Csernyenko | Kuznyecov (ügyvezető) | Gromiko | Gorbacsov

 

Powered by MediaWiki
Wikimedia Foundation
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.