Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A XVII-SZÁZAD MAGYARSÁGA.http://www.eretlenek.hu/tetelek/emelt/2008/tortenelem/a_magyar_gazdasag_a_xv_xvii_szazadban

2008.04.29
Magyar gazdaság a XVI. században

Az ország három részre szakadásával sem került veszélybe a magyar gazdaság legjövedelmezőbb ágát jelentő rideg szarvasmarha-tenyésztés. A nagyállattartás a pusztákon folyt, amelyeket főként a mezővárosok közössége vett bérbe a földek uraitól. Magyarország a korabeli világ legnagyobb húsexportőrévé vált. A magyar gazdaságnak rövidtávon kedveztek a XVI. században kezdődő világpiaci változások.

Az ország gazdaságának húzóágazatából a nemesség is próbált részesülni, de sikertelenül. A nemesek így a bor- és a gabonakereskedelemben kárpótolták magukat. A nemesi gazdaság legnagyobb sikerét a gabonatermesztésben érte el. A királyi Magyarország területén állomásozó katonák szükségletei miatt állandó kereslet volt a gabona iránt. A gazdagodás érdekében nemesek tucatjai alakították át uradalmaikat, bővítették majorságaikat, allódiumaikat.

Gazdasági, demográfiai és etnikai változások a XVI-XVII. századi Magyarországon

A hódoltsági terület gazdaságával kapcsolatban az adórendszer emelhető ki. A legfontosabb adó a kapuadó volt (évi 50 akcse) és a nem mohamedánokra kivetett harádzs. Az igazán nagy teher a kettős adóztatás volt, mivel a birtokaikat vesztett földesurak is próbáltak érvényesíteni követeléseiket jobbágyaikkal szemben. Ennek és a katonai portyázásoknak a kivédésére alakultak meg a parasztok önvédelmi szervezetei, a XVII. században fénykorukat élő parasztvármegyék. Az etnikai változások szoros összefüggésben voltak a demográfiával. Az állandó háborúskodás miatt elnéptelenedő területekre kezdetben Délről indult meg a bevándorlás (sterbek, bosnyákok, szlavónok, horvátok és vlachok). A gyarapodó mezővárosok, a protestantizmus szabad terjedése, valamint a protestánsok által felállított iskolák a polgárság lassú kialakulását eredményezték.

Erdély gazdaságát Bethlen Gábornak sikerült fellendítenie. Állami monopóliumokat vezetett be a higanyra, mézre, viszra és a marhára.

Az ipart külföldről érkezett mesteremberekkel fejlesztette (anabaptista kézművesek), valamint bányászokat hozott a Felvidékről.

A királyi Magyarországon a XVI-XVII. században a nemzetközi munkamegosztás igényeinek megfelelően agrárkonjunktúra (elsősorban állattenyésztés és bortermelés) alakult ki. A földesurak növelték sajátkezelésű területeiket (allódium), tehát nőtt az igény a robotra is. Ennek eredményeként megerősödött a parasztok feudális függése, megszűnt költözési szabadságuk (második jobbágyság). A fentiek miatt a céhes ipar fejlődése megtorpant, két iparág virágzását (szabók, ötvösök) kivéve. A korszakban a feudális társadalom osztályszerkezete nem változott, ám a biztonságosabbnak tűnő 10-15 megyében az országos átlagnál magasabb népsűrűség volt.

Magyarország gazdasága a XVII. században

Zrínyi Miklós a magyar romlás századának nevezte korát. Ebben sok igazság volt. A tizenöt éves háború jóvátehetetlen károkat okozott Magyarország egész területén. A középkori településhálózat nem egy országrészben teljesen megsemmisült. Az elpusztult falvak, mezővárosok sok helyütt sohasem éledtek újjá.

A magyar gazdaság a XV-XVII. században

Hunyadi Mátyás gazdaságpolitikája

Mátyás uralkodása alatt a pénzügy és adóügy átszervezésére 1467-ben került sor. Az ország pénzügyi igazgatását hagyományosan a főkincstartó irányította, aki mindig is a bárók közé tartozott. Mátyás e bárói méltóságot egyszerű hivatali beosztásra változtatta. Ezt mutatta a tisztség nevének módosítása (kincstartó), valamint az is, hogy Mátyás a kincstartóság élére nem nemest, hanem egy budai polgárt (Ernuszt Jánost) nevezett ki. Az új hivatal természetesen visszafogta a kincstári bevételekkel való visszaéléseket.

A királyi jövedelmek biztosításához az adózási rendszert is meg kellett változtatni. A régi adófajtákra sok megye mentességet szerzett, s beszedésük kikerült a királyi adószedők kezéből (pl. adóbérlőké lett). Mátyás ezért a kamara haszna helyett bevezette a királyi kincstár adóját.

Az adószedés rendszere megváltozott. Korábban az adó kivetésénél nem törődtek azzal, hogy hány család lakik a jobbágytelken. Fizetni egyetlen kapu – lényegében a jobbágytelek – után kellett. „…Lakjék bár azon a telken három, négy, vagy több olyan ember, akinek kapuja van” (Károly Róbert 1342-ben kiadott rendelete). Mátyás ezzel nem értett egyet. „Ha pedig ketten (két család) kapnának egy telket és egy telek földjét egy portán belül, mindkettőjük fizessen egy és egy fél porta szerint” – írta elő. A király tehát háztartások (a házakat jelölő füstnyílások, füstök) szerint vetette ki a kincstári adót (füstpénz).

A háztartás lett az alapja az 1468-tól évente akár kétszer is beszedett rendkívüli adónak (segély, hadiadó) is, amelyet a háborúk költségeire fordítottak. („Rendkívüli” azért volt, mert kivetését évről évre az országgyűlésnek kellett megszavaznia, ellentétben a „rendes” királyi kincstár adójával, amelynek beszedéséhez nem kellett a rendek jóváhagyása.) A kincstári adót és a rendkívüli hadiadót úgy szedték be a jobbágyoktól, hogy együttes összegük évi egy forintra rúgott.

Mátyás és tanácsadói eltörölték a harmincadvámot is. A távolsági kereskedelem új behozatali és kiviteli vámját, a koronavámot minden kereskedéssel foglalkozó embernek fizetnie kellett. A névváltoztatással elérték, hogy a korábban szerzett vámfizetés alóli mentességek megszűntek. A pénzügyi reformok eredménnyel jártak. Mátyás éves bevételét 500 ezer és 700 ezer forint közötti összegre becsülhetjük.

Magyarország gazdasága

A király elsősorban az adókból (királyi kincstár adója, rendkívüli hadiadó), valamint a só-jövedelemből, a pénzverő- és bányakamarák hasznából és a koronavámból töltötte föl kincstárát. A bevételi források között viszonylag kisebb tételt

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.