Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


http://hu.wikipedia.org/wiki/Hunok

2008.04.24

Hunok [szerkesztés]

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Az európai hunok birodalmának kiterjedése Attila halálakor (453)
Az európai hunok birodalmának kiterjedése Attila halálakor (453)
Hsziungnu övdísz (i. e. 3-2. század
Hsziungnu övdísz (i. e. 3-2. század
A hsziungnu és hun bronzüstök elterjedési területe Eurázsiában. Érdy Miklós gyűjtése nyomán.
A hsziungnu és hun bronzüstök elterjedési területe Eurázsiában. Érdy Miklós gyűjtése nyomán.

A hunok Belső-Ázsia sztyeppéiről származó, valószínűleg ótörök nyelvű nomád nép tagjai voltak. Bár a történelemből a Kárpát-medencei központú Hun Birodalom a legismertebb hun állam, a legtöbb írott forrással a kaukázusi hunok társadalmáról rendelkezünk.

A hunok elődeinek számos történész a hsziungnukat tartja, akiket ezért ázsiai hunoknak is neveznek, megkülönböztetve őket a közép-ázsiai és indiai heftalitáktól (fehér hunok) és a szoros értelemben vett hunoktól vagy európai hunoktól. E népeknek bizonyíthatóan közük volt egymáshoz (megegyező népnév), az azonosságuk, illetve rokonságuk mértéke azonban vitatott. Ezért szócikkünkben hunok alatt - a nemzetközi szakirodalomnak megfelelően - az európai hunokat értjük. A másik két csoportról bővebben lásd:

Tartalomjegyzék

[elrejtés]

A hunok eredete [szerkesztés]

Fő szócikk: Hsziungnuk

A hunok eredete pontosan nem ismert, de feltételezések szerint a hsziungnuk (hiungnuk) leszármazottai lehettek, akik fél évezreden át uralták Belső-Ázsia keleti területeit. (Kínai: 匈奴, pinjin: xiōngnú, egykori ejtése kb.: hiungnu, közelítő mai kiejtés: hsziungnu.) A hsziungnuk birodalma az i. e. 3. századtól a 2. századig állt fenn. Állandóan hadban álltak a kínai seregekkel, ami a kínai nagy fal felépítéséhez is vezetett. A korai Han-dinasztia uralkodója végül legyőzte őket, és ekkor két részre bomlott a hiungnu törzsszövetség. A nyugati águkból származhattak a hunok.

A hun népnév elsőként egy 311-es nomád támadásról szóló szogd nyelvű krónikából ismeretes. A 350-es években Közép-Ázsia vagy korabeli nevén Tokharisztán területét egy hódító nomád nép vette birtokába. Uralkodói a Baktriában veretett görög nyelvű pénzérméiken magukat oino néven nevezték, amiből egy hjóno névalak rekonstruálható. Ugyanekkor kínai források is a hiungnuk közép-ázsiai megjelenéséről és Szogdia elleni támadásáról értesítenek. A hiungnu, hun, hjóno nevek kétségkívül egy tőről fakadnak, és feltételezhetően azonos népet jelöltek, amint azt a kínai és szogd írásos források tartalmi egybevetése bizonyítja.[1]

Történetük [szerkesztés]

Amennyiben tehát a hjóno nevű nép azonos volt a hunokkal, akkor a hunok első ismert szállásterülete a közép-ázsiai Tokharisztán volt, ahová a kínai támadások elől vándorolhattak, és ahol jelentős törzsszövetséget alkottak. A korábban itt fennálló alán királyságot (kínai: alan-liao, 阿蘭聊) megdöntötték. Az alánok egy része a Volgán túlra, a Kaukázus északi részéhez vándorolt előlük, a helyben maradtak pedig feltehetőleg összeolvadtak velük.

A másik nagyobb szállásterületük ezzel nagyjából egyidőben a Volga vidékén alakult ki, ahová az északi törzsek jutottak el. 375-ben, Balambér (Valamibir) vezetésével átlépték a Volgát, és az egész kelet-európai sztyeppeövezetet uralmuk alá hajtva erős birodalmat hoztak létre. Többek között az itt élő alánokat és gótokat is leigázták. Innen az Al-Duna és a Balkán felé folytatták hódításaikat. A terület megismerése céljából több sikeres hadjáratot vezettek. Még a Keletrómai Birodalom ellen is indítottak hadjáratokat, bár ezek kezdetben csak felderítő portyázások voltak.

Kárpát-medencei hun birodalom [szerkesztés]

Az 5. század elején indultak meg és hatoltak be a Kárpát-medencébe, ahol meg is telepedtek. Attila, a legnagyobb és legismertebb hun király fényes Kárpát-medencei udvaráról egykorú beszámoló is fennmaradt a bizánci követtől, Priszkosz rétortól.

A hunok Ruga, Bleda (Buda) és Attila vezetésével kezdetben a Nyugatrómai Birodalom szövetségesei voltak, hadsereggel támogatva azt a Keletrómai Birodalommal szemben. A két birodalom között a keletrómaiak elleni két nagy hadjárat eredményeként egyensúly alakult ki. Ezt követően Attila király a nyugatrómaiak ellen fordult. 451-ben, a catalaunumi csata eldöntetlenül végződött. A hunok következő évi itáliai hadjárata két évvel előzte meg Attila halálát és huszonnégy évvel a Nyugat-római Birodalom bukását.

453-ban, Attila halála után fiai hatalmi versengése meggyengítette a birodalmat. A küzdelemből Ellák került ki győztesen, de már nem bírta hatalmát megszilárdítani. Sorra támadtak ellene a legyőzött és megadóztatott népek, ami a hunok kivonulásával zárult. Ismét korábbi szállásterületükön, a mai délorosz sztyeppéken telepedtek le, ahol később összeolvadtak más népekkel. Attila halála és utódainak visszavonulása a végét jelentette a hunok államszervező hódításainak Európában.

Kaukázusi hunok [szerkesztés]

A kaukázusi hunokat már Ptolemaiosz is megemlíti Geográfiájában. Hieronymus egyházatya (348-420) arról ír, hogy "a hunok tanulják a zsoltárokat".("[1]")Felvilágosító Szent Gergely 331-ben bekövetkező halála előtt a hunokat is tanította.("[2]") Unokája, Gregorius 343-ban halt vértanú halált, amikor a kaukázusi hunok között Senesan massagéta (hun) vezérnél járt.("[3]") A Kr.u. 4. században a Bibliát hun nyelvre is lefordították. ("[4]") 682-ben egy Izrael nevű keresztény misszionárius püspök a Kaukázusban és Dagesztánban élő hunokról számol be. Izrael püspök leírja, hogy „keresztény templomok épültek a hunok országában”, beszámol a hunok Derbendtől északra fekvő fővárosáról, „a fénypompás Varachanról”, amelynek utcái, terei vannak, ahol „ügyes ácsok” dolgoznak, akik egy állatmotívumokkal díszített hatalmas keresztet is állítottak, ötvöseik pedig arany- és ezüstszobrokat készítenek.[forrás?]

Fehér hunok [szerkesztés]

Fő szócikk: Heftaliták

Toharisztánban 456-ban a Heftal-dinasztia került hatalomra, amiről Toharisztán lakóit heftalitáknak nevezték. A heftalitákat a szanszkrit források húna néven emlegették, amikor betörtek Indiába, és ott újabb birodalmat alapítottak („fehér hunok”).

A közép-ázsiai heftaliták uralmát a türkök támadása döntötte meg. Amikor I. Justinianus bizánci császár (527-565) egy türk követséget fogadott 531-ben, ez a párbeszéd zajlott közte és a követek között:

„Vajon a heftaliták városban laknak avagy falvakban?” Így feleltek a követek: „Uram, ez a nép városokban lakik.” „Tehát”, szólt közbe a császár, „ti nyilván valamennyi városukat elfoglaltátok?” „Úgy van”, felelték a követek.[forrás?]

A hunok beolvadása más népekbe [szerkesztés]

Míg a heftalita hunok Közép-Ázsia déli részén és Indiában uralkodtak, a részben valószínűleg ugyancsak heftalita eredetű avarok ismét a Kárpát-medencében szerveztek államot.

A Fekete-tenger északi vidékén volt a Kárpát-medencéből visszavonuló hunok utolsó állama. Ezen a területen alakult ki az onogur törzsszövetség. Az onogur uralkodók Attilától és utódaitól származtak, és feltehetően az onogur törzsek kialakilásában is részt vettek a hunok. Az onogur törzsszövetségbe tartoztak a magyarok, a bolgártörökök és a mai csuvasok ősei is. (Lásd még: Kettős honfoglalás) Az ősmagyarok műveltsége mindig szoros rokonságban volt a sztyeppén élő rokon népekével. Középkori krónikáink is sokat említik a hunokkal való szoros kapcsolatunkat.

A Kaukázus és a Kaszpi-tenger közötti területen jutottak hatalomra a kazárok is, akik mintegy három évszázadon át tartották fönn államukat. A kazárok részben ugyancsak rendelkezhettek hun eredettel.

A hunok régészeti hagyatéka [szerkesztés]

A hunok művészetét bemutató füzet borítóképe.
A hunok művészetét bemutató füzet borítóképe.

A hun előkelők temetkezéseire jellemző volt a sírtól külön elrejtett halotti áldozat; ilyen a Pécs-Üszögpusztán előkerült leletegyüttes (kard aranylemezes tokborítása és rekeszdíszes függőgombja, reflexíj aranyborítása, aranyozott pálcarudas vasszablya, nyeregkápa aranyborítása, arany kantárdíszek), a Szeged-nagyszéksósi fejedelmi kincs (arany nyakperec, aranycsatok, nyereg- és kardhüvelydíszek, lószerszámveretek, rekeszdíszes arany szíjvégek, faedények aranypántjai és egy perzsa borostyánkehely). Ugyancsak egy hun előkelő sírjához kapcsolódó áldozati együttes került elő Bátaszéken. Csornán találták meg az eddig egyetlen hiteles hun aranydiadémot egy női csontváz koponyáján. E rekeszdíszes aranydiadémok a sztyeppei viselet jellegzetes tartozékai voltak. A hun kor másik jellegzetes viseleti tárgya a nagy szárnyú rovart utánzó úgynevezett cikádafibula.

A hun korszak talán legismertebb tárgyai a két vagy négy darabban öntött, majd összeforrasztott bronzüstök, melyek Belső-Ázsia és Franciaország közötti elterjedése jól tükrözi a hsziungnuk és hunok uralmának kiterjedését. Magyarországon Törtelről és Hőgyészről ismerünk ép példányokat.

A hunok tárgyi emlékei nagy hasonlóságot mutatnak a szkíta és Ordosz-vidéki hsziungnu leletekkel. A sztyeppei szkíta-hsziungnu-hun művészet a Kínai nagy faltól a Kárpátok vonulatáig mindenütt föllelhető.

A hun nyelv [szerkesztés]

Fő szócikk: Hun nyelv

A hunok megítélése a későbbi korokban és ma [szerkesztés]

Első világháborús németellenes propaganda.
Első világháborús németellenes propaganda.

A kínai boxerlázadás idején II. Vilmos császár a Kínába induló csapatokhoz intézett beszédben azt mondta, legyenek félelmetesek, mint a hunok. Erre alapozva az első világháborús brit és amerikai propaganda gyakran nevezte „hunoknak” a németeket, amikor a brutalitásukat akarta kihangsúlyozni.

Másrészt azonban Párizsban, ha az ember betér az Eiffel-torony környékén lévő Szent Leó templomba, a diadalíven Attilát látja, aki lován vágtat a Szentatya, I. Leó pápa ellen.

A hunok megítélése a mai köztudatban országonként változó. Ma már a kínaiak elismeréssel szólnak a hsziungnukról, akikkel közel egy évezreden át harcoltak, tőlük a lovasnomád harcművészeteket eltanulták, és államukat ezáltal megvédték, megerősítették. A nyugati világban ezzel szemben máig kettős a hunok megítélése.

A hunok világbirodalmának gyors összeomlása okot is ad erre a kettős megítélésre. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy az európai Hun Birodalmat megszervező Balambér, majd Ruga és testvére, a Himnuszban is szereplő Bendegúz („gyorslövő”, törökös nevén Mundzuk), különösen pedig Attila idejében nemcsak nagy katonai erő, hanem magas fokú sztyeppei civilizáció és fejlett állami élet jellemezte a hunokat. [2]

Lásd még [szerkesztés]

Jegyzetek és források [szerkesztés]

Jegyzetek [szerkesztés]

  1. ^ Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története
  2. ^ Michael, Duffy (2003). Hun (angol nyelven). First World War.com - Encyclopedia. 

Források [szerkesztés]

  • Őfelsége a Szent Korona
  • Obrusánszky Borbála: A hunok kultúrtörténete: Fehérvár, a déli hunok fővárosa, Magyar tankönyv, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Kerepes, 2006, ISBN 9789639428577
  • Zagd Batszajhan: A hun népek története, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Kerepes, 2006, ISBN 9789639428591
  • Aradi Éva: A hunok Indiában, A heftaliták története, Hun-idea Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 9637014020
  • Huns dateline
  • Priszkosz rhétor leírása Attila udvaráról (angol nyelven
  • Obrusánszky Borbála: A hun kutatás újabb eredményei Kínában, in: A 75 éves Erdélyi István köszöntése: régészet, történelem, nyelvészet, Magyar Tudomány a Világban Alapítvány, Göd, 2006.
  • Obrusánszky Borbála: Tongvancseng, a déli hunok fővárosa, in: A Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület jubileumi konferenciája, Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület Konferencia (2005, Budapest), Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Kerepes, 2006.
  • ókor Ókorportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap

További irodalom [szerkesztés]

  • [1] Attila és hunjai. Szerk. Németh Gyula. Budapest 1940 (reprint: Budapest 1986).
  • [2]Bóna István: A hunok és nagykirályaik. Budapest 1993.
  • [3]Érdy Miklós: Hun lovastemetkezések. Székesfehérvár 2001.
  • [4]Garam Éva: A tiszafüredi avar kori temető. Akadémiai Kiadó, Budapest 1995.
  • [5]Bérczi Sz: (2000): Katachi U Symmetry in the Ornamental Art of the Last Thousands Years of Eurasia. FORMA, 15/1. 11-28. Tokyo
  • [6]Bérczi Sz. (2004): The Role of Curie Principle in Understanding Composite Plane Symmetry Patterns: New Ethnomathematic Relations in Ancient Eurasian Ornamental Arts from Archaeologic Finds of the Period 1. M. B. C. and 1. M. A. D. FORMA, 19/3. pp. 265-277. Tokyo
  • [7] Bakay K. (1997, 1998): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. II. Miskolc; [2] Erdélyi I., Sugár L. (1982): Ázsiai lovas nomádok. Gondolat, Budapest;
  • [8] von Gamber O. (1978): Waffe und Rüstunk Eurasiens. Klinkhardt und Biermann, Braunschweig;
  • [9] Ghirshman, R. (1964): Persia. From the Origins to Alexander the Great. Thames and Hudson, London;
  • [10] Götz L. (1994): Keleten kél a Nap. Püski, Budapest, ISBN 9638256303
  • [11] Huszka J. (1930): A magyar turáni ornamentika története. Pátria, Budapest;
  • [12] von Jettmar K. (1964): Die Frühen Steppenvölker. Baden-Baden;
  • [13] László Gy. (1974): A népvándorláskor művészete Magyar-országon. Corvina, Budapest;
  • [14] Lukácsy K. (1870): A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei örmény eredeti kútfők után. Kolozsvár;
  • [15] Okladnyikov A. P., Martinov A. I. (1983): Szibériai sziklarajzok. Gondolat, Budapest;
  • [16] Rolle R. (1980): Die Welt der Skythen. Bucher, Luzern und Frankfurt;
  • [17] Rugyenko Sz. I. (1953): Kultura naszelényija gornava Altaja v szkifszkoje vrémja. Akademija Nauk Sz. Sz. Sz. R. Moszkva i Leningrad;
  • [18] Talbot-Rice, T. (1965): Ancient Arts of Central Asia, Thames and Hudson, New York;
  • [19] Tolsztov Sz. P.: Az ősi Chorezm, Hungária, Budapest, 1950, valamint Turán Print, Garfield, N.J., 1986

Külső hivatkozások [szerkesztés]

  • ókor Ókorportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.