Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagy Imre halálának evfordulójára.

2008.06.17

1896. június 7. – Budapest, 1958. június 16.) kommunista politikus, miniszterelnök, az MTA tagja.

 

Tartalomjegyzék

[elrejtés]

Családja [szerkesztés]

Szegényparaszti, református családból származott. Apja postai szerelőmunkás volt, anyja, mielőtt férjhez ment volna, a somogyi alispánnál, mint cselédlány szolgált. Tanulmányait 4 elemi és 4 polgári osztályig végezte, mert 1912-ben saját elhatározásából elhagyta a kaposvári gimnáziumot, és géplakatos segédnek állt. A segédi oklevelet 1914-ben szerezte meg, majd tanulmányait folytatandó beiratkozott a kaposvári felső kereskedelmi iskolába. Az iskolát már nem tudta elvégezni, mert 1915 májusában behívták katonának. A Monarchia katonájaként az orosz fronton fogságba esett.

Politikai pályafutása 1945-ig [szerkesztés]

Az I. világháború alatt az orosz fronton harcolt 1916-tól 1918-ig. Fogságba esett és hadifogolyként a Bajkál-tóhoz került. Az orosz polgárháború kezdetén belépett a Vörös Hadseregbe és a bolsevik pártba. 1921-ben visszatért Magyarországra, és egy ideig Kaposváron élt. Belépett az MSZDP-be, ahol mezőgazdasági ügyekkel foglalkozott, majd a párt Somogy megyei titkára lett. 1925-ben kizárták, mert 1924 áprilisában éles vitába került Peyer Károllyal és Szeder Ferenccel.

1925-ben belépett az akkor alakult, jórészt kommunista befolyás alatt álló Magyarországi Szocialista Munkáspártba, ahol elsősorban a földművelésüggyel foglalkozott. 1921 elejétől 1927-ig megszakításokkal mintegy 3 évet töltött börtönben politikai okok miatt. 1927-ben az MSZMP betiltása után újra letartóztatták. A vizsgálat után Bécsbe emigrált, de illegálisan több alkalommal is visszatért Magyarországra, amikor a Magyarországi Szocialista Munkáspárt Parasztok Lapja című újságját szerkesztette.

1930-tól 1944 novemberéig a Szovjetunióban élt. Ekkor a Komintern háttérintézményeként működő Nemzetközi Agrárintézetnél dolgozott. 1936-ban kizárták a pártból és elbocsátották munkahelyéről. Alkalmi munkákból élt, többek között a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának volt a munkatársa, valamint a moszkvai Új Hang című folyóirat munkatársaként, a szerkesztőbizottságának tagjaként és állandó cikkírójaként dolgozott. Később, 1989-ben felmerült az a vád, hogy ebben az időszakban "Vologya" fedőnéven az OGPU, illetve az NKVD ügynökeként tevékenykedett. Azóta bebizonyosodott, hogy az ezt "bizonyító" aktát Grósz Károly állíttatta össze Nagy Imre lejáratása érdekében.[1] 1939-ben visszavették a pártba. 1940 és 1944 között munkát vállalt a moszkvai rádió magyar nyelvű adásának szerkesztőségénél (néha a moszkvai Kossuth rádiónak is szokták nevezni). 1941-ben belépett a Vörös Hadseregbe, de nem került harcoló alakulathoz. 1944 őszén kidolgozta a magyarországi általános földreform tervét, november 4-én hazatért a moszkvai magyar kommunisták első csoportjával (Gerő Ernővel, Révai Józseffel és Vas Zoltánnal), a Központi Vezetőség (röviden KV) tagja lett, majd részt vett a Horthy-féle fegyverszüneti tárgyalásokon.

 

A kommunista vezetés tagjaként [szerkesztés]

1944 decemberében a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés földművelésügyi minisztereként az ideiglenes kormány tagja lett. 1945. március 15-én ő hirdette ki a földosztásról szóló kormányrendeletet.

1945 nyarától az államfői funkciót ideiglenesen gyakorló Nemzeti Főtanács és a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagja volt. Az 1945-ös nemzetgyűlési választások után a Tildy-kormányban néhány hónapig belügyminiszter volt. 1947. szeptember 16-án az országgyűlés elnökévé választották. Ezt a posztot 1949 júniusáig töltötte be.

1949 augusztusában „opportunista, szövetkezesítés elleni nézetei miatt” kizárták a Politikai Bizottságból. A gödöllői Agráregyetem rektoraként működött tovább, a politikai életből viszont teljesen kiszorították.

1950 decemberében „önkritikát gyakorolt”, ezután élelmezésügyi, majd begyűjtési miniszterré nevezték ki. Újra a Politikai Bizottság tagja lett. 1952 novemberében agrárügyekért felelős miniszterelnök-helyettessé nevezték ki.

1953-ban agrártudományi tanulmányaiért a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották.

1953-ban Sztálin halála után a szovjet vezetés reformokat kívánt életbe léptetni Magyarországon. Ennek érdekében magyar küldöttséget rendeltek Moszkvába, és felszólították Rákosi Mátyást, hogy a miniszterelnöki posztot adja át Nagy Imrének. A szovjetek súlyos bírálattal illették az addigi magyar gazdaságpolitikát, a túlzott iparosítást. Hazatérve a Központi Vezetőség 1953. június 28-án elfogadott ún. júniusi határozában az MDP vezetése is erőteljes önkritikát fogalmazott meg. A határozatot nem hozták nyilvánosságra.

1953. július 4-én Nagy Imrét miniszterelnökké nevezték ki. a Parlamentben elmondott beszédében új szakasz kezdetét hirdette meg. Ez a kormányprogram szakított a korábbi, erőltetett iparfejlesztésen alapuló gazdaságpolitikával, ígéretet tett a törvényesség helyreállítására, a mezőgazdasági politika újragondolására, az előző években súlyosan visszaesett életszínvonal emelésére. [2] A következő hetek során közkegyelmet hirdetett, feloszlatta az internálótáborokat, az ÁVH-t a Belügyminisztérium felügyelete alá vonta. Eltörölte a beszolgáltatási hátralékokat, lehetővé tette a termelőszövetkezetekből való kilépést.

Mivel Rákosi Mátyás szembefordult a reformokkal, a miniszterelnök ellentámadást kezdeményezett. 1954-ben megkezdte a koncepciós perek felülvizsgálatát. Ekkor szabadultak ki az elítélt kommunisták, például Kádár János. Támogatottságának növelése érdekében megszervezte a Hazafias Népfrontot. Október folyamán visszaverte Rákosi ellentámadását, a Központi Vezetőség újabb határozatban erősítette meg a reformok szükségességét. Rákosi a Szovjetunióba távozott "gyógykezelésre".

1955 áprilisában Rákosi átmeneti megerősödését követően (és összefüggésben Malenkov moszkvai meggyengülésével) leváltották, kizárták a Központi Vezetőségből, megfosztották akadémiai tagságától és egyetemi katedrájától is. December 3-án az MDP-ből is kizárták. Ez súlyosan megviselte a kommunista Nagy Imrét. Nézeteit hamarosan tanulmányokban kezdte kifejteni.

1956 nyarán többek ösztönzésére ismét aktivizálódott. Kialakult körülötte az ún. "Nagy Imre-kör". 1956. október 13-án visszavették a pártba. Október 23-án a tüntető diákok egyik követelése a kormányba való visszatérése. Este az Országház előtt emlékezetes beszédet tartott. Másnapra virradóan ismét miniszterelnökké nevezték ki.

A forradalomban és azt követően [szerkesztés]

Nagy Imrének nem volt szerepe a szovjet csapatok első (október 24-i) behívásában.[3] Hallgatólagosan tudomásul vette ezt, hiszen a döntést erről egyébként is a szovjetek hozták. Az ezt követő napokban a kormányfő lényegében el volt vágva a külvilágtól. Ennek ellenére fokozatosan elfogadta a felkelők követeléseit, elsősorban Donáth Ferenc és Losonczy Géza érveinek hatására. 28-án egyértelműen állást foglalt a forradalom és a többpártrendszer bevezetése mellett. Bejelentette az ÁVH feloszlatását, a beszolgáltatás eltörlését. A változásokat támogatta a párt új első titkára, az október 25-én megválasztott Kádár János is. Az események előrehaladtával Nagy Imre többször átalakította kormányát. Október 31-től az MDP utódjaként megalakuló MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának a tagja volt. November 1-jén kormánya bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, és semlegesnek nyilvánította az országot, egyben az ENSZ-hez fordult segítségért.

November 4-én hajnalban drámai hangú rádióbeszédben jelentette be a második szovjet beavatkozást, majd híveivel együtt a jugoszláv követségen kért menedékjogot.

Nagy Imre utolsó rádióüzenete a szovjet támadás órájában
Nagy Imre utolsó rádióüzenete a szovjet támadás órájában

Nagy Imre utolsó rádióüzenete

Meghallgatható archív rádiófelvétel: Nagy Imre rádióüzenete magyarul, majd angolul
Szabad Kossuth Rádió, 1956. november 4. 5:20

Probléma esetén lásd: Médiafájlok kezelése.

 

21-én – megszegve a jugoszlávokkal történt megállapodást – Nagy Imrét hazatérés közben elrabolták, autóbusszal a mátyásföldi szovjet laktanyába vitték (az épület ma a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karához tartozik), majd családjával együtt a mátyásföldi repülőtérről a romániai Snagovba szállították. Ezután házi őrizetben tartották. Többszöri felszólítás és erős politikai nyomás ellenére sem volt hajlandó aláírni a lemondását és elismerni Kádár János kormányát.

1957 áprilisában hazahozták. 1958. június 9. és június 15. között zárt tárgyaláson halálra ítélték a Nagy Imre-per keretein belül. Az ítéletet másnap végrehajtották. (Nem lényegtelen, hogy az ítélet az MSZMP PB előzetes jóváhagyásával született meg.) E pernek rajta kivül még áldozatul esett Gimes Miklós (1917-58), Maléter Pál (1917-58), Szilágyi József (1917-58) és Losonczy Géza (1917-57). Utóbbi még a tárgyalások megkezdése előtt elhunyt.

Holttestét 19611989 között az Újköztemető 301-es parcellája rejtette.

Hamvait 1989-ben exhumálták. Június 16-án ünnepélyes keretek között újratemették. A Legfelsőbb Bíróság július 6-án hivatalosan is rehabilitálta. (Ugyanezen a napon halt meg a halálos ítéletet jóváhagyó Kádár János.)

Emlékezete [szerkesztés]

Nagy Imre emlékműve Budapesten, Varga Tamás szobrászművész alkotása
Nagy Imre emlékműve Budapesten, Varga Tamás szobrászművész alkotása

1989-ben megalakult a Nagy Imre Alapítvány, Nagy Erzsébet és férje, Vészi János újságíró vezetésével.

2008-ban a június 9. és 15. között, Nagy Imre perének eredeti időpontjában, a Nyílt Társadalom Alapítvány Archívum és az 1956-os Intézet szervezésében a Centrális Galériában lejátsszák a per teljes hangfelvételét. [4] A digitalizált anyagot a Magyar Országos Levéltártól kapták meg, kisebb jogi vita után. [5]

Budapesten [szerkesztés]

Nagy Imre háza Budapesten az Orsó utcában [szerkesztés]

Szegeden [szerkesztés]

  • Szegeden Nagy Imre mártírminiszterelnök 2,2 méter magas 50 cm-es posztamesen álló bronzszobrát 2003. októberében avatták fel a Rákóczi téren. A szobor megjelenítése olyan, mintha Nagy Imre most is itt járna köztünk és kommunikálna velünk.

Filmek [szerkesztés]

Nagy Imre életéről Mészáros Márta készített filmet 2004-ben, A temetetlen halott címmel.

Irodalom [szerkesztés]

  • Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála (Bibliotéka Kiadó, Budapest, 1989) 380 o. ISBN 963 026 696 2
  • Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. Gondolatok, emlékezések: 1956-1957 (Gondolat Kiadó – Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2006) 447 o. + 1 disc. mell. ISBN 963 961 055 0
  • W. Barna Erika Viktória: Egy 20. századi magyar sors a grafológia tükrében - Nagy Imre (Flaccus Kiadó, Bp., 2007)

Jegyzetek [szerkesztés]

  1. ^ Rainer M. János: Nagy Imre. Vince kiadó, Budapest, 2002., 26. o.
  2. ^ A Nagy Imre vonal. Dokumentumválogatás. Szerkesztette Dér Ferenc. Reform, Budapest, 1989. 248-266. o.
  3. ^ Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz 1953–1958. (II. kötet.) 1956-os Intézet, Budapest, 1999. 248-249. o.
  4. ^ http://index.hu/politika/belfold/nip080608/ Ilyen még nem volt (Index.hu)
  5. ^ http://index.hu/politika/belfold/nipr0530/ A MOL visszakozott (Index.hu)

Külső hivatkozások [szerkesztés]

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Nagy Imre témában.
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak

 

Elődje:
Rákosi Mátyás
Magyarország
miniszterelnöke

1953–1955
A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból Utódja:
Hegedüs András

 

Elődje:
Hegedüs András
Magyarország
miniszterelnöke

1956
A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból Utódja:
Kádár János

 

 

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_Imre
Powered by MediaWiki
Wikimedia Foundation
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.